Grúzia is minél hamarabb csatlakozna az EU-hoz
Már csütörtökön elindítják a tagjelölti kérelmet.
Már csütörtökön elindítják a tagjelölti kérelmet.
Furcsa érvvel vágott vissza a Kormányzati Tájékoztatási Központ arra a kérdésre, miért nem csökkenthető az üzemanyagok jövedéki adója. Megnéztük, van-e benne igazság.
„A Fekete-tenger nem lesz többé ugyanaz” – mondta a grúz elnök. Az aláíráson ott volt az Európai Tanács elnöke, Charles Michel is.
A bolgár kormány szerint a macedón identitás jugoszláv kreálmány, és azt akarják, hogy az ország elismerje bolgár gyökereit.
A skót miniszterelnök szerint a Brexit után nem egész gyorsan visszatérhetnének az EU-ba független országként.
Az Európai Bizottság javaslatot tett a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, most az Európai Unió tagországait tömörítő tanácson a sor, hogy ehhez már a nyár folyamán megtegye az első lépéseket.
London továbbra is támogatja Törökország európai uniós csatlakozását, annak ellenére, hogy maga az Egyesült Királyság kilép a közösségből - mondta Boris Johnson brit külügyminiszter törökországi látogatása során hétfőn Ankarában, az Ömer Celik török EU-ügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Izland bejelentette csütörtökön, hogy visszavonta az európai uniós csatlakozásra vonatkozó kérelmét. A szigetországban két éve euroszkeptikus, jobbközép kormány került hatalomra, amely azt ígérte, hogy leállítja a 2009-ben elindított csatlakozási folyamatot.
Egy nyugati határszéli, ezerötszáz lelkes magyar faluban nem ismerik a munkanélküliséget, már az óvodában németül tanulnak a gyerekek, ingatlant pedig szinte már nem is lehet venni. A magyarok ingázásból élnek, a keresetüket idehaza fektetik be, a falu turizmusból származó bevételei évről évre nőnek, de élnek itt osztrákok is, akik több mint egy évtizede élvezik Hegykő vendégszeretetét. Az uniós csatlakozásunk 10. évfordulóján ezúttal egy nyugat-magyarországi település sikertörténetét mutatjuk be – a vasfüggöny leomlásától az uniós munkaerőpiac szabaddá válásán át napjainkig.
Tíz éve csak minden ötödik német támogatta a keleti bővítést: nagyrészük attól tartott, hogy vállalkozásaik tönkremennek, mert nem tudnak olyan olcsón termelni, mint a közép-kelet-európai országok. Ugyanilyen arányban tartottak a tömeges bevándorlástól is, háromnegyedük pedig azt gondolta, a bővítéssel Németországot masszív munkanélküliség fenyegeti majd, és emelkedik a bűncselekmények száma. Az aggodalmak közül viszont jóformán egyik jogossága sem igazolódott. A 2004-ben csatlakozó tagállamokra nézve azonban ez nem minden esetben örvendetes.